Tavaszi köleses

Az egész úgy kezdődött, hogy szemérmetlenül elkezdte magát kelletni néhány csinos cukkini. Ami persze tökéletes kenyérhelyettesítő szendvicsekhez, de most ebéd volt a terítéken.

Akkor erősen mosolyogni kezdett néhány gyönyörűen fehérlő karfiol, mindenféle zöldfűszerek és holmi idei fokhagyma és lila sonkahagyma is.

Ez mind nagyon szép, de valamivel tartalmasabb ebédre volt szükség, hiszen a fiúk egész nap szerelni fognak padláson, háztetőkön mindenfelé. Nem szaladgálhatnak tíz percenként enni. Ekkor jutott eszembe a:

Köles (Panicum miliaceum L.)

„A köles valószínűleg az emberek által termelt legősibb gabona. Az ősi kultúráktól egészen a napjainkig használták ezt a könnyen termelhető gabonát. Különösen Afrikában, Indiában és Kínában elterjedt a használata. Európában is igen kedvelt növény volt egészen a 18-19. századig, amikor a mezőgazdasági fejlődés fokozódásával egyre jobban kiszorult a konyháról.

Általában lenézően, a szegények eledelének titulálták, és helyette inkább rizst és burgonyát használtak. Az ipari forradalom idején, míg a többi gabonát megtanulták finomítani, és tartósítani (és egyben tápanyagértékét csökkenteni), addig a kölessel nem tudtak mit kezdeni. Ma már szinte csak madáreledelként ismerjük.”

Az idézet egy dietetika szakmai anyagból van. Ugye nem feledted kedves olvasóm: megjelent egy cikk a Természetgyógyászat gumiszobája fórumon, mely szerint a hiúság, a gazdagnak látszani és a nagyravágyás teszi sírba hamarosan az emberiséget? Mert bizony ezek erősítésével lett a köles a szegények eledele és került ki az étrendből az egyik igen fontos alapanyag.

A köles valóban kiadós, finom, tápláló étel, így gazdaságosságához se fér kétség. Vitamin, kalciumtartalma, vastartalma és ásványi anyag tartalma mellett mindezek felszívódását segítő összetevőket is tartalmaz.

Úgyhogy én maradni fogok a szegények ételeinél. A finomított rizst, a búzadarát meg ilyesmit meg meghagyom az élelmiszeriparnak. Egyék meg ők.

Maga az étel végtelenül egyszerűen készült. A hagymát két részre osztottam:

1. apróra vágott fej
2. vékonyra karikázott zöld szár.

A fokhagyma apróra vágva, a petrezselyemgyökér és a sárgarépa negyedholdra. A picike zeller apró kockára, éppúgy mint a cukkini. A karfiol zöldje csíkokra vágva, rózsája apróra szedve.

A hagyma fejrészét szőlőmagolajon üvegesre dinszteltem, belekerült a fokhagyma, pici pirospaprika, a köles és az egész ételmennyiséghez való só, meg pont hatszor annyi víz, mint amennyi a köles volt.

Amikor a köles már majdnem kész volt, amikor beletettem a leveszöldségeket és a karfiol zöldjét. Az nagyjából az utolsó öt perc volt. A karfiol és a cukkini már csak a forró, de nem fővő ételbe kerültek.

A zöldfűszerek összevágva a zöldhagymaszár karikákkal együtt már csak a tányérba, a kész étel tetejére. Nevesítve:

• tárkony,
• vadmajoránna,
• petrezselyemzöld,
• sárgarépa zöldje,
• zellerzöld,
• metélőfokhagyma.

Javaslom, amikor azt mondják, hogy ételeinkben már nincs elég tápérték meg vitamin, meg ilyesmik, jusson eszedbe, hányféle ételalapanyagból, gyógynövényből készítheted mindennapjaid eledelét.

Nekem amikor ilyeneket mondanak mindig eszembe jut vajon ma hányan mondták a piacon:

„Vágja le a zöldjét aranyoskám!
(répáról, karfiolról, hagymáról, új fokhagymáról és még sorolhatnám)
Köszönöm!”

Igaz van ennek néha előnye is. Sok túlélőnek tanítom, hogyan lehet ezekhez hozzáférni még frissiben és igen kellemes ételeket összehozni akár negyedáron.