Ahogy lenni szokott, most is egy apróság adta az első lökést. Találtam lila (kámforos) és fahéjillatú bazsalikomot a piacon, váratlanul.
Azonnal beugrott a szilva, ami színben is, ízben is nagyon passzolnak egymáshoz. De kéne hozzá még valami más... Körte? Édes-szaftos császár? Kicsit fanyarabb Vilmos?
Az aprószemű, nagyon édes besztercei szilvához végül a Vilmost választottam. Melllé pár szem savanykás, kívül tűzpiros, belül rózsaszínes, szép, magyar almát, amiről elfeledkeztünk, így kezdett csöppet kásásodni a húsa.
Aztán úgy alakult, rám mosolygott néhány szeletnyi sütőtök. Két nagydobosi, meg egy olyan, aminek a nevét az istennek se találtam meg a neten a sok tudálékoskodó írás között, a piacon meg elfelejtettem megkérdezni.
Azonnal kezdett alakulni a kép, főleg mikor a csemegehagymára ráakadtam. Gondoltam még példának se lesz semmi, ráadásul úgyis mindig azt mondják: micsoda dolog, hogy minden magyar kajarecept úgy kezdődik: megdinsztelem a hagymát...
Na az a dinsztelés bizony édes levesbe édeskevés. Cukrot hagymával csak úgy lehet kiváltani, ha a hagymát szép karamellbarnára sütjük, vajon, vagy szőlőmag olajon, ami szintén vajízű sütéskor.
A karamellizáláskor a hagymát nem sózzuk. Édes ételbe csak akkor teszünk sót, amikor már a következő növény is belekerül. Akkor is csak a megszokott mennyiség negyedét (ha egyébként sósan főzünk az ötödét). Természetesen ilyenkor is fontos, hogy a só adalékmentes legyen.
A karamellizált hagymára a kockára vágott sütőtök került. Kevergetés közben rá is kicsit karamellizálódás várt. Mikor már látszott, hogy kezd a külső rétege puhulni, cseppet színeződni, belekerültek a fűszerek: szumák, őrölt vanília... és égen-földön nem találtam az őrölt szegfűszeget. Mivel féligkész ételt nem hagyok ott, ráadásul este is volt, vásárolni ilyenkor nem járok úgy döntöttem, akkor az most kimarad, majd valahogy lesz.
A száraz fűszerekkel összekevert tökre forró vizet öntöttem, majd beletettem a magozott szilvát, a kimagozott, kockára vágott almát és körtét, meg csokorba kötve a bazsalikomok felét. Igen, jól olvastad, csak a tököt hámoztam meg, a többi gyümölcs alaposan mosva, héjastól került az ételbe. A vizet kiegészítettem - szintén forróval - annyira, hogy egy ujjnyira ellepje a gyümölcsöket. Ekkor lezártam a kuktát. A forró vízzel leöntött étel hamar visszaforrt. Sistergéstől számított 5 percig főtt a leves.
Mikor kész lett és leengedtem a gőzt kivettem az ételből a csokorra kötött bazsalikomokat, majd kiszedtem a levest a kuktából és lefedve kitettem az ablakba hűlni. Ilyenkor fedő helyett egy nagyobb tányért szeretek az ételre tenni. Azt könnyebb kicsit arrébb csúsztatni, hogy kijusson a gőz, gyorsuljon a folyamat.
Mire az étel szobahőmérsékletű lett eszembe jutott hol is van az őrölt szegfűszeg. Bele is kevertem utólag. Ezt látnotok kell. A lé azonnal enyhén pirosas lett, valahogy mintha átlátszóbbá vált volna egyidejűleg. Az illat azonnal édesebbé vált. Ez azért is érdekes, mert a szegfűszeg önmagában kifejezetten keserű és csípős (igaz a fogfájást, ínygyulladást gyorsan mulasztja), de ételben mégis az édesség kiemelőjeként viselkedik.
A szobahőmérsékletű leves azonnal bekerült a hűtőbe, hiszen a másnapi ebédhez készült. Tálaláskor a hideg leveshez pár szem nyers magozott szilvát, kockára vágott kimagozott körtét és a maradék apróra vágott bazsalikomot kínáltam. Nagyon édesszájúak egy teáskanál mézet is tehetnek bele.
Azonnal beugrott a szilva, ami színben is, ízben is nagyon passzolnak egymáshoz. De kéne hozzá még valami más... Körte? Édes-szaftos császár? Kicsit fanyarabb Vilmos?
Az aprószemű, nagyon édes besztercei szilvához végül a Vilmost választottam. Melllé pár szem savanykás, kívül tűzpiros, belül rózsaszínes, szép, magyar almát, amiről elfeledkeztünk, így kezdett csöppet kásásodni a húsa.
Aztán úgy alakult, rám mosolygott néhány szeletnyi sütőtök. Két nagydobosi, meg egy olyan, aminek a nevét az istennek se találtam meg a neten a sok tudálékoskodó írás között, a piacon meg elfelejtettem megkérdezni.
Azonnal kezdett alakulni a kép, főleg mikor a csemegehagymára ráakadtam. Gondoltam még példának se lesz semmi, ráadásul úgyis mindig azt mondják: micsoda dolog, hogy minden magyar kajarecept úgy kezdődik: megdinsztelem a hagymát...
Na az a dinsztelés bizony édes levesbe édeskevés. Cukrot hagymával csak úgy lehet kiváltani, ha a hagymát szép karamellbarnára sütjük, vajon, vagy szőlőmag olajon, ami szintén vajízű sütéskor.
A karamellizáláskor a hagymát nem sózzuk. Édes ételbe csak akkor teszünk sót, amikor már a következő növény is belekerül. Akkor is csak a megszokott mennyiség negyedét (ha egyébként sósan főzünk az ötödét). Természetesen ilyenkor is fontos, hogy a só adalékmentes legyen.
A karamellizált hagymára a kockára vágott sütőtök került. Kevergetés közben rá is kicsit karamellizálódás várt. Mikor már látszott, hogy kezd a külső rétege puhulni, cseppet színeződni, belekerültek a fűszerek: szumák, őrölt vanília... és égen-földön nem találtam az őrölt szegfűszeget. Mivel féligkész ételt nem hagyok ott, ráadásul este is volt, vásárolni ilyenkor nem járok úgy döntöttem, akkor az most kimarad, majd valahogy lesz.
A száraz fűszerekkel összekevert tökre forró vizet öntöttem, majd beletettem a magozott szilvát, a kimagozott, kockára vágott almát és körtét, meg csokorba kötve a bazsalikomok felét. Igen, jól olvastad, csak a tököt hámoztam meg, a többi gyümölcs alaposan mosva, héjastól került az ételbe. A vizet kiegészítettem - szintén forróval - annyira, hogy egy ujjnyira ellepje a gyümölcsöket. Ekkor lezártam a kuktát. A forró vízzel leöntött étel hamar visszaforrt. Sistergéstől számított 5 percig főtt a leves.
Mikor kész lett és leengedtem a gőzt kivettem az ételből a csokorra kötött bazsalikomokat, majd kiszedtem a levest a kuktából és lefedve kitettem az ablakba hűlni. Ilyenkor fedő helyett egy nagyobb tányért szeretek az ételre tenni. Azt könnyebb kicsit arrébb csúsztatni, hogy kijusson a gőz, gyorsuljon a folyamat.
Mire az étel szobahőmérsékletű lett eszembe jutott hol is van az őrölt szegfűszeg. Bele is kevertem utólag. Ezt látnotok kell. A lé azonnal enyhén pirosas lett, valahogy mintha átlátszóbbá vált volna egyidejűleg. Az illat azonnal édesebbé vált. Ez azért is érdekes, mert a szegfűszeg önmagában kifejezetten keserű és csípős (igaz a fogfájást, ínygyulladást gyorsan mulasztja), de ételben mégis az édesség kiemelőjeként viselkedik.
A szobahőmérsékletű leves azonnal bekerült a hűtőbe, hiszen a másnapi ebédhez készült. Tálaláskor a hideg leveshez pár szem nyers magozott szilvát, kockára vágott kimagozott körtét és a maradék apróra vágott bazsalikomot kínáltam. Nagyon édesszájúak egy teáskanál mézet is tehetnek bele.
Hozzávalók nálunk:
- 2 csomag zsenge csemegehagyma, vagy ennek megfelelő mennyiségű édes salátahagyma, esetleg lila sonkahagyma. Ezek kevéssé hagymaízűek, viszont sokkal édesebbek mint a többi hagymaféle. (Téli ízesítésre, édesítésre, szendvicsekre kiváló hagymalekvár is készíthető.)
- 3 kg kockára vágott, hámozott sütőtök.
- 2 kg felezett, magozott besztercei szilva.
- 2 db érett, magozott, kockára vágott vilmoskörte.
- 4 db savanykás alma, kimagozva, kockára vágva.
- 1 csokor lila bazsalikom. Fele egyben a főzéshez, fele apróra vágva a tálaláshoz.
- 1 csokor fahéj illatú bazsalikom, ugyanúgy mint a lila.
- 4-5 evőkanálnyi hidegen sajtolt szőlőmag olaj.
- 1 evőkanál szumák.
- 0,5 evőkanál őrölt vanília.
- 2 evőkanál őrölt szegfűszeg - a kész levesbe.
- 1,5 evőkanál adalékmentes parajdi só.
Tálaláshoz:
- 2 db apró kockára vágott körte,
- 0,5 kg magozott, vágott szilva,
- a fentiekből a fél - fél csokor vágott bazsalikom.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése
Hozzászólásod moderálás után jelenik meg